2009. december 9., szerda

Gondviselés

Zsemléket akartam venni, összesen hat darabot, másra nem is volt szükség. Az Örs vezér terén jutott eszembe, gondoltam úgy a legkönnyebb megállni, ha a Sugár parkolójában leteszem az autót, felszaladok, megveszem a zsemléket és már mehetek is haza - fáradt is voltam, és tudtam hogy ennek ellenére még  késő estig dolgoznom kell. A bolt szinte üres volt - kevés vásárló, nulla pékáru. Amikor még csak közeledtem a pult felé már láttam, hogy nagyon kevés maradt, de gondoltam hat zsemle, vagy legalább kifli még lesz. Egy sem volt... A fáradtság, a düh, az elkeseredettség olyan erővel tört rám, hogy majdnem sírtam. Tudtam, hogy át kell mennem egy másik, távolabbi üzletbe. Fel sem merült bennem, hogy próbáljam a jó oldalát keresni, hiszen annyira elegem lett. Visszasiettem az autóhoz, ahol hiába nyomogattam már pár lépéssel korábban a kulcsot, nem reagált. Nah, gondoltam, még ez is. Amikor aztán odaértem megvilágosodtam: az autó azért nem reagált, mert nem volt bezárva - nyitva hagytam a nagy sietségben. És persze hirtelen nagyon boldog lettem, hogy nem maradt semmilyen pékáru. Hiszen akkor talán még megyek egy kört a polcok között, végig állom a sort. Ez alatt akár ki is pakolhatnak mindent az autóból - bármilyen akadály nélkül - ha egyáltalán ott hagyják.
Természetesen ezek után boldogan mentem át a másik üzletbe, ahol még fél nyolckor is nagyon sok friss zsemle volt...
Azt hiszem ez tipikusan olyan apróság, amiből tudhatjuk, vigyáznak ránk.

2009. december 2., szerda

Csoda

"Az életnek csaknem minden baja abból ered, hogy hamis fogalmaink vannak arról, ami történik velünk." (Stendhal)


Interneten találtam a lent található szívbemarkoló történetet. Különösen azért érintett meg, mert én is hetente találkozom beteg gyermekekkel. Nap mint nap szükségük van a csodára és minden gyógyulás maga a csoda, amiben szerencsére van is részünk. Ez ad erőt, ha a csoda valamiért mégis elmarad. De nem csak ránk, mindenkire ráfér egy kis segítség, hogy tudjon hinni a csodákban - hiszen léteznek!

ISTENI CSODA A PATIKÁBAN

Egy kislány bement a szobájába és a szekrénykéje mélyéről előhúzott egy persely malacot. Kiöntötte a padlóra a malacban lévő érméket és gondosan számolni kezdte. Háromszor is megszámolta, mert a végösszegnek nagyon pontosnak kellett lennie. Nem hibázhatott. Ezután óvatosan visszatöltötte a pénzérméket a malacba, és kisurrant a hátsó ajtón.

A hat háztömbnyire lévő patikába ment, amelynek ajtaja fölött a nagy vörös Indián Törzsfőnök képe volt látható. Türelmesen várt a patikusra, hogy szentelne rá egy kis figyelmet, de a patikus éppen nagyon el volt foglalva.


Tess - így hívták a kislányt - megcsoszogtatta a lábát a padlón. Semmi.

Megköszörülte a torkát úgy, hogy a legkellemetlenebb hangot adja, amit
csak lehet. Ez sem volt sikeres. Végül elővett egy érmét és megkocogtatta a pult üvegét. Ez használt!

- És te mit szeretnél? - kérdezte a patikus érezhetően bosszús hangon. - Éppen a testvéremmel beszélek Chicagóból, akit már ezer éve nem láttam - tette hozzá a patikus, mint aki választ sem vár a kérdésére.

- Én pedig az én testvéremről szeretnék beszélni veled - mondta Tess a patikuséhoz hasonlóan bosszús hangon. - Az öcsém nagyon beteg és egy csodát szeretnék venni neki.

- Tessék? - fordult hozzá a patikus.

- A neve Andrew és valami csúnya dolog nő a fejében, és az Apukám azt mondta, hogy csak egy csoda mentheti meg őt. Hát tessék mondani, mennyibe kerül egy csoda?

- Kislányom, mi nem árulunk csodákat. Sajnos nem tudok neked segíteni - felelte a patikus, kissé megenyhült tónusban.

- Figyelj, nekem van pénzem, meg tudom fizetni. Ha nem lenne elég, kipótolom. Csak mondd meg mibe kerül.

A patikus testvére, akivel eddig beszélgetett, jólöltözött férfi volt.Lehajolt a kislányhoz és megkérdezte: - Mondd csak, miféle csodára van az öcsikédnek szüksége?

- Azt nem tudom - válaszolt Tess könnyes szemmel - csak azt tudom, hogy nagyon beteg és Anyu azt mondta, hogy valami operációra volna szüksége. De Apu nem tudja megfizetni, ezért szeretném odaadni az én pénzemet.

- Mennyi pénzed van? - kérdezte a chicago-i férfi.

- Egy dollár és tizenegy cent - felelte Tess alig hallhatóan - Ez az összes, ami van, de tudok többet is szerezni, ha kell.

- Nahát, milyen csodálatos véletlen! - mosolygott a férfi - Egy dollár
és tizenegy cent - éppen az a pontos összeg, ami egy kisfiú csodájának az
ára.

Egyik kezébe tette a pénzt, a másikkal kézen fogta a kislányt: - Vezess engem haza hozzátok, szeretném látni az öcsédet és találkozni a szüleiddel. Lássuk, hátha van nálam egy olyan csoda, amit te szeretnél.

A jólöltözött férfi Dr. Carlton Armstrong volt, sebészorvos, aki az idegsebészetre specializálódott. Ingyen elvégezte az operációt, és nem telt bele sok idő, amire Andrew ismét otthon volt, épen, egészségesen. Anya és Apa boldogan beszéltek arról az esemény-láncolatról, ami idáig vezetett. - Ez a műtét egy igazi csoda volt - suttogta Anya - vajon mennyibe került volna?

Tess mosolygott. Ő pontosan tudta, mennyibe került a csoda: egy dollárba és tizenegy centbe. No és egy gyermek töretlen hitébe. Egy csoda nem a természet törvényeitől függ, hanem magasabb törvények működésétől.

Forrás: Astronet.hu