Egy csoda lebeg a fejem felett

Mindig nagyon vágytam rá, hogy anya legyek, aztán persze mindig volt valami "fontosabb" vagy éppen nem voltak megfelelőek a feltételek - legalábbis én úgy éreztem. Aztán az elmúlt néhány hétben gyakorlatilag csak ezzel bírok foglalkozni. Nagyon sokszor eszembe jut a gyermekem, aki majd megszületik, folyamatosan érzem a közelségét. Olyan, mintha egyre gyakrabban jönne és jelezné, ő bizony úgy döntött leszületik. Egyre egyértelműbb, hogy eldöntötte mit szeretne. Kiválasztotta az anyukáját, apukáját, elintézte, hogy a gimnáziumi szakítás után sok évvel újra egymásra találjunk. Majd most úgy alakítja a körülményeket, hogy mindketten akarjuk őt.

Krisztina, a látó, amikről már többször írtam elmondta, a kicsi fiú, aki rendszeresen látogat és velem van nagyon különleges lesz. Nem indigó, nem is kristály, hanem valami teljesen más - talán csillag gyermeket mondott. A lényeg, hogy ahhoz, hogy megszülethessen nem "elégszik meg" az én tiszta energiáimmal, de egy nagyon tiszta energiákkal rendelkező, szintén indigó apa kell neki. Vagyis, akárkitől nem is tudnék teherbe esni. Viszont érzem, ahogy velem van, néha olyan mintha a hajamat huzigálná :) Nagyon készül, jönne már. Állítólag hamarosan látni is fogom  - majd jelzem, ha megmutatta magát!

Rábíztam, hogy mit hogyan intéz, tudom, hogy a gyerekek tanítják a szüleiket. Mi is ezt tettük, tesszük és a mi gyerekeink is ezért jönnek.De abban biztos vagyok, örömteli tanulás lesz :)

Sértődés

Fura dolog a sértődés és a sírás. Valójában akármelyikről van szó, magunkat sajnáljuk és ezt a másikra vetítjük ki. Azon gondolkodtam, hogy ha megsértődöm "természetesen" haragszom a másikra de nem gondolom végig, hogy ez azért van mert belül azt ismételgetem: milyen rossz nekem, szegény én, stb. Nem az a bajom, hogy a másik nem jól gondolkodik, és ez neki rövid vagy hosszú távon rossz. "Nem beszélek veled, mert bántottál és úgy sajnálom magam, hogy nem érek rá végig gondolni, mi is a helyes" és adott esetben a nálunk sokkal magasabb rezgésűek, magasabb szinten működők, mit tanácsolnának.

A sírás ugyanez. Mindig azért sírunk, mert sajnáljuk magunkat, de persze a haragunkat kivetítjük másokra, mert az egyszerűbb.

Talán azért jó sírni, mert őszintén sajnálhatjuk magunkat - csak az a baj, hogy ilyenkor mindig választunk valakit, akire haragszunk. Nem nagyon tudok olyat, akire haragszom, talán csak olyat, akit nehezen viselek el. De már jó ideje nem haragszom senkire, semmiért. Nagyon hálás vagyok azért, hogy megkaptam ezt az ajándékot. Csak türelem kell hozzá, hogy ki tudjam várni azt az időt, amíg mások túl tesznek sértődöttségükön, vagy megtanulják máshogy felfogni az életet... kevésbé énközpontúan.

Látó

Hogy miért járok látóhoz? Nagyon sokan azt mondják, amikor elárulom, hogy látóhoz járok, azt mondják: én nem akarom tudni, hogy mi fog történni velem. Nos, ezzel majdnem én is így vagyok. Az a fura, hogy amikor leülök a székbe, szemben Krisztinával, nagyjából azt sem tudom, miről akarok kérdezni, miért mentem oda. A beszélgetés során (nem szeretem jóslásnak hívni, annyira elcsépelt és a legtöbben sajnos valami csaló kuruzslóra gondolnak, ha ezt a szót hallják) a jelenemet "rakjuk rendbe", kicsit helyre billent, megmutat egy irányt, amit követhetek, ha úgy akarom. Olyan mint egy pszichológus, csak ebben az esetben nem kell mesélnem magamról. Rám néz és nagyjából 30 másodperc után "bemelegítésként" kimondja azt a legfontosabb dolgot, amit magamnak sem merek bevallani.

Most is csak azt tudtam, mennem kell. Minden nap erősebben. Fáradtnak éreztem magam, nem találtam a helyem és már utáltam mindent magam körül - pedig ez nagyon nem volt jellemző.

Amikor beléptem a lakásába megkérdezte, miről akarok kérdezni. Mondtam, hogy nem tudom. Majd mosolyogva annyit mondott: magánélet. Egy pillanatra azt futott át az agyamon, hogy ugyan, az legalább rendben van. Majd néhány mondatban felsorolta az összes félelmemet, és kénytelen voltam igazat adni neki. Aztán a következő egy óra arról szólt, hogy megnyugtatott, elmondta, hogy az angyalom milyen utat javasol és azt is, hogy hogyan tudok felülkerekedni a problémáimon. Mind mind a jelen lelkiállapotomról szóltak. Mintha egyszerűen felkapcsolta volna a villanyt. Rájöttem, hogy a megoldás nagyon egyszerű.

Beszélt a páromról. Én élek vele, ők egyszer találkoztak (egyetlen beszélgetés erejéig, úgy hogy csak a beszélgetés végén jött rá, magától, hogy a párom) mégis olyan dimenziókat nyitott meg, hogy elsírtam magam. A jövőmről csak annyit mondott, amennyire most a leginkább szükségem van és elég is volt. Tudom, hogy jó kezekben vagyok, rájuk bízom, hogy hogyan rendezik a jövőmet. Amiről tudnom kell, arról pedig biztosan szólnak is majd.

Ja igen, az is feladat (amiről itt is sokszor írtam már), hogy figyeljek arra, amit "hallok", fogadjam el, mert nem véletlenül mondják!

Jövés menés az átjáróházamban

Hát, voltak megdöbbentő élményeim az elmúlt hetekben. Nem tudom minek köszönhető, hogy néha erősebben érzem a körülöttem zajló "láthatatlan életet", máskor pedig szinte alig tapasztalok valamit.

Az egyik ilyen meglepő élményem volt a tüdőszűrőnél az öltözőben. Nem szoktam félni, de éreztem, hogy van ott egy szellem, úgy éreztem nő lehetett, és nagyon rossz energiái voltak. Alig vártam, hogy végre hívjon az orvos. Óráknak tűnt az a pár perc. Úgy éreztem, ha nem jön valaki nagyon gyorsan, rám ugrik és megfojt. Persze nem tette, de akkor még magamnak is nehezen magyaráztam meg.

A másik szintén meglepő dolog volt, amikor egy éjszaka a beteg páromnak plusz takarót húztam fel, míg ő a szomszéd szobában feküdt. Hallottam, hogy végig megy a folyosón, gondoltam, biztos a konyhában. Talán a szemem sarkából egy árnyékot is láttam. Csak akkor lepődtem meg, amikor a szobába visszatérve azt vettem észre, hogy az ágyában alszik. Ki sem tette a lábát az ágyból. 

Fura volt szembesülni vele, hogy valaki úgy jár-kel a lakásban, mint mi. De el kell fogadni. Kérem, hogy menjen el, kérek védelmet és aztán sokkal nagyobb a nyugalom.

A megérzéseim is tombolnak. Nem tudom mi van velem. Szinte bármit megmondok előre, érzem mi fog történni és sajnos a gyomrom is jelzi, ha probléma közeleg. 

Filmeket keresgéltünk, és kiszúrtam egy horrorfilmet, nem tudtam mi vonz benne, mert nem szeretem az ilyen filmeket (elég sok félelmetes dolog történik velem a saját életemben is :)) mégis úgy érzetem meg kell néznem. No persze a főszereplő neve megegyezett az enyémmel. Fura érzés volt... kicsit úgy éreztem, mintha a tükörből kilépő szellemek engem kergetnének. Különösebben nem tetszett a film, valószínűleg csak a névazonosság miatt szúrtam ki - igaz, így is meglepő volt.

Pénteken ellátogatok a látómhoz. Nagyon kíváncsi vagyok, most miért küldenek hozzá, de érzem, hogy mennem kell, folyamatosan ez zakatolt a fejemben, amíg be nem jelentkeztem. Még két nap és kiderül.