Hol az otthon?

Nagyon rossz előérzettel indultam el Olaszországba, Pescinába. Féltem attól, hogy nem lesz valami rendben, nem tudtam mitől, de féltem. A repülő eleve késéssel indult, ami még inkább elbizonytalanított. Kértem ugyan segítséget, hogy rendben menjen minden, de nyugtalan voltam.

A rossz érzés szinte azonnal elmúlt, ahogy Rómában leszálltunk a gépről és egyre jobban éreztem magam. Elmúlt a gyomorfájásom, kisimultnak éreztem magam és hirtelen fel sem merült benne, hogy bármilyen gondom van az életben. Magába kerített az otthon vagyok érzés. Tudom, magyar létemre normálisan nem illik olyat írni, hogy én nem Budapesten vagy bárhol Magyarországon érzem, hogy otthon vagyok. Az itteni nyugalomban, jókedvben érzem magam jól. Annak ellenére, hogy otthon folyamatosan a pörgést keresem, Olaszországban bármit megadnék érte, hogy itt, egy nyugodt helyen dolgozhassak.

Talán az otthoni pörgés csak álca? Magam elől akarom elrejteni, hogy nem érzem jól magam? Hogy nem vagyok otthon és hiányzik valami?

Amerre megyek madártollakba botlom, még az apartmanban is. Szinte hallom, ahogy folyamatosan azt suttogják, hogy itt a helyed. És nem úgy mint egy turistának, aki élvezi a pihenést, de egy hét után már kezd hiányozni neki az otthona.

Biztosan van valami fontos feladatom Magyarországon, hogy mindig otthon tartottak. Két éve már az olasz álláshirdetéseket nézegettem, amikor vett egy fordulatot az életem és mégis maradtam. Most is látom, hogy nem lehet felrúgni az ottani dolgaimat. De mindenképpen választ fogok kérni arra, hogy miért zajlik ez benne. Ráadásul idén nem utoljára járok Olaszországban - köszönet érte - így még párszor le kell játszanom magamban ezt a meccset.

Talán megtalálom a helyem, a nyugalmam. Addig is marad a hitegetés, hogy itt élni már biztos nem lenne olyan jó, mint ahogy gondolom. Ennek csak az mond ellent, hogy elég jók a megérzéseim :)

Próbatételek

Tegyük fel, hogy tényleg még a születésünk előtt vállalunk feladatokat, és ahhoz, hogy teljesítsünk mindent folyamatos próbatételeknek kell elegettennünk. Többnyire utólag ébredek rá, hogy egy-egy próbán estem át. Máskor érzem, hogy valamit nagyon nehezen teszek meg, vagy nehéz ellenállni. No olyankor tudom, nagyon kell figyelnem, hogy megfeleljek és ne okozzak csalódást. Kinek? A környezetemnek, magamnak, azoknak, akiknél a feladatokat vállaltam születésem előtt.

Nehéz a hétköznapi feladataimra koncentrálnom, ingerült vagyok és folyamatosan fáradt. Talán tudom is a megoldást, mégsem bírok lépni. A kiutat keresem, mintha nem tudnám, hogy nincs más helyes megoldás, csak amit legbelül érzek.

Bár a jelenlegi társadalmi normákat nem mindig tudom elfogadni, tisztában vagyok azzal, mi a helyes és mi nem. Csak azt sajnálom, hogy mára már annyira nem figyelünk a szemmel nem látható dolgokra és időnként nem is akarjuk meghallani a kívülről érkező tanácsokat, hogy azt hisszük nem lehet másként élni, mint ahogy a társadalom elvárja.
Próbálom összeszedni magam, nem kiabálok senkivel, ha mérges vagyok és hallgatok a szűnni nem akaró belső hangra. Elvileg nem csaphat be...

Angyalok angyalok

A világ egyik legjobb dolga, hogy angyalok vigyáznak ránk. Néha annyira erősen érzem a közelségét, hogy szinte könnybe lábad a szemem. Érzem ahogy a jobb vállam mellett áll, érzem ahogy néha szinte megfogja a vállam, hogy segítsen a helyes irányba menni. A tudat, hogy valaki úgy fogad el, ahogy vagyok, mindig azon van, hogy segítsen elképesztően jó. Időnként szinte cinkosan rám mosolyog vagy jeleket küld.

Az elmúlt körülbelül egy évben nagyon ritkán használtam az angyalkártyám és az állandó fáradtság miatt a jeleikre sem figyeltem. De mostanában egyre többször veszem elő a kártyát és próbálok meditálni. Aki nem csinálja, nem is gondolná, hogy mennyit tud segíteni, már én is szinte elfelejtettem.

A meditálás is nagyon sokat segít, hogy meghallgathassuk az üzeneteinket. Mint amikor a telefon üzenetrögzítőjét hallgatjuk meg. Megnyomjuk magunkon a kikapcsoló gombot és hallgatjuk az üzeneteket.

Sokan az életük utolsó napjaiban arról számolnak be, hogy rég nem látott, halott rokonok arcát látják a falakon. Már nem is kérdéses nekik, hogy értük jöttek, várják őket, hogy esetleg segítsenek átkelni. Az utolsó napokban könnyebben ellazulnak már, ahogy kezd átlépni a lélek egy másik dimenzióba, fogékonyabbak arra, hogy meghallják az üzeneteiket. Szerencsére nem kell haldokolni ehhez. Csak egy kicsit segíteni magunknak, hogy jobban halljunk... tényleg nagyon megkönnyíti az életet. Hiszen az angyalaink jobban tudják mi a jó nekünk mint mi, hiszen a múltunkat és a jövőnket is ismerik.